Útjára indult a Ryanair új Valencia-Budapest járata, ami ezt követően hetente kétszer szállítja az utasokat Valencia és a magyar főváros között. Az első járat ünnepélyes indításán részt vett többek között Valencia alpolgármestere, Sandra Gómez, aki beszédében kiemelte, hogy az új járat szorosabbra fűzheti Valencia és Magyarország kapcsolatait. Francesc Colomer, Valencia Tartomány Turizmus Ügynökségének vezetője az ünnepélyes járat indításon azt mondta, hogy a XIII. századi dinasztikus kapcsolatok után az új járat újabb köteléket jelent Valencia és Magyarország között, ami elősegíti majd a kétirányú turizmusfejlesztést és az üzleti kapcsolatok erősítését a valenciai régió és Magyarország között. Győri Enikő nagykövet beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 óta megduplázódott a Magyarországra látogató spanyol turisták száma, ami tavaly elérte a 162.000 főt. Ez a növekedés a folyamatosan bővülő repülő járat kínálatnak is köszönhető. A most megnyílt Valencia-Budapest járat a 13., ami összeköti Magyarországot Spanyolországgal. Jövőre újabb útvonalon, Budapest és Santander között lehet majd repülővel közlekedni a két ország között. A Valencia-Budapest járat egyik első utasa volt Jorge Segura, a Magyarországon az egyik legnagyobb spanyol befektetőnek számító Grupo Segura vezetője is. Mind Valencia, mind Magyarország egyre nagyobb hangsúlyt helyez a minőségi turizmus, valamint a borturizmus fejlesztésére, aminek újabb lendületet adhat a most indított új rendszeres járat.