Április 9-én, madridi turnéjuk második napján, a spanyol fővárosban található Nemzeti Hangversenyterem kamara termében adtak koncertet a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei és vezetője, Snétberger Ferenc. A Nagykövetség és a spanyolországi Yehudi Menuhín Alapítvány szervezésében létrejött koncerten, az Alapítvány támogatásával zenét tanuló hátrányos helyzetű fiatalok közül közel hétszáz fiatal vett részt Madrid tartomány különböző iskoláiból. A Snétberger Központ tevékenysége, valamint az ott zenét tanuló fiatalok munkája, kitartása példa értékkel bír Spanyolországban is. A koncert programján Snétberger Ferenc művei mellett jazz, illetve magyar népdal feldolgozások voltak. A koncerten részt vett Schanda Tamas, az ITM államtitkára is, aki a spanyolországi Roma Kulturális Központ és a spanyol Kulturális Minisztérium képviselőivel is tárgyalt a jövőbeni közös programokról a romák felzárkóztatása és a tehetséggondozás területén. A koncert résztvevőit többek között Győri Enikő nagykövet köszöntötte, a koncert végeztével pedig spanyol fiatalok meglepetés számmal készültek. Köszönet Snétberger Ferencnek és a Központ növendékeinek a felejthetetlen koncertért.